Börcsök Enikő életrajza

Forrás: Vígszínház

Életrajza

Mezőtúron született. 1987-től 1991-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákjaként tanult, Marton László osztályában. A diploma megszerzése után 1991-től 1994-ig a Kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott, 1994 ősze óta pedig a Vígszínház társulatának tagja. Közel száz színházi előadás és két tucat film-, illetve tévészerep köthető a nevéhez. Az utóbbi években rendezőként is letette névjegyét, emellett pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, egyik osztályvezető tanára. 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja.

Párjával, a festőművész, díszlettervező Tóth Józseffel 2012 júliusában szervezték meg első színjátszó gyermektáborukat a Zala megyei Becsvölgyén, ami az elkövetkező években visszatérő hagyománnyá vált. A nyarakat a zalai Milejszegen töltötte.

Díjak

  • Já­szai Ma­ri-díj (1998)
  • Ér­de­mes Mű­vész (2005)
  • Ki­vá­ló Mű­vész (2018)
  • Ajtay An­dor-em­lék­díj (1997, 2000, 2002, 2009, 2015, 2016)
  • Var­sá­nyi Irén-em­lék­gyű­rű (1997)
  • Rutt­kai Éva-em­lék­gyű­rű (1998, 2000, 2005)
  • Har­sá­nyi Zsolt-díj (2004)
  • Roboz Imre Mű­vé­sze­ti Em­lék­díj (2007)
  • 32. Ma­gyar Film­szem­le, leg­jobb női ala­kí­tás (Passz­port) (2001)
  • V. POSZT: Leg­jobb női fő­sze­rep­lő Scri­be Ad­ri­en­ne című da­rab­já­ban (2005)
  • Happy Art Fesz­ti­val, Co­lomb­ina díj, leg­jobb dői ala­kí­tás (PRAH című elő­adás, Rad­nó­ti Szín­ház, Bu­da­pest) (2007)
  • IX. Pécsi Or­szá­gos Szín­há­zi Ta­lál­ko­zó, Leg­jobb női epi­zód­sze­rep­lő, Tracy Letts Au­gusz­tus Ok­la­ho­má­ban című da­rab­já­ban (2009)
  • Szí­ni­kri­ti­ku­sok Díja 2008/2009. A leg­jobb női mel­lék­sze­rep­lő, Tracy Letts Au­gusz­tus Ok­la­ho­má­ban című da­rab­já­ban (2009)
  • Bu­da­pes­tért díj (2013)
  • Az év szink­ron­hang­ja (2014)
  • Örö­kös Tag a Hal­ha­tat­la­nok Tár­su­la­tá­ban (2015)
  • Prima díj (2015)
  • Ma­gyar Film­kri­ti­ku­sok Díja: leg­jobb női epi­zód­ala­kí­tás (Szer­dai gye­rek) (2015)

Válogatott színházi szerepei

  • Moliére: Mizantróp (Celiméne)
  • Kálmán: Csárdáskirálynő (Stázi)
  • Shakespeare: Rómeó és Júlia (Júlia)
  • Buchner: Woyzeck (Marie)
  • Kosztolányi: Néró, a véres költő (Poppaea)
  • Brecht: Koldusopera (Polly)
  • Barker: Jelenetek egy kivégzésről (Supporta)
  • Örkény: Tóték (Mariska)
  • Márquez: Száz év magány (Ursula)
  • Brecht: Baal (Emily)
  • Örkény: Macskajáték (Egérke)
  • Szomory: Hermelin (Tördes Sári, Maltinszky Manci)
  • Szirmai: Mágnás Miska (Marcsa)
  • Csehov: Ivanov (Babakina)
  • Csehov: Lakodalom (Piros ruhás nő)
  • Ilf-Petrov: Érzéki szenvedély (Mama)
  • Spiró: Dobardan (Feleség)
  • Spiró: Honderű (Annamari)
  • Goethe: Faust (Margit)
  • Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége (Katharina Blum)
  • Michelle Tromblay:Sógornők (Rose)
  • O\’Neill: Boldogtalan hold (Josie)
  • Shakespeare: Lear király (Goneril)
  • Collodi-Simon: Pinokkió (Táltos tücsök)
  • Parti: Ibusár (Jolán)
  • Dévényi: A Dalnok meg a Zajnok (Nő)
  • Szép: Lila Ákác (Bizonyosné)
  • Molnár: Liliom (Muskátné)
  • Bergmann: Persona (Alma)
  • Büchner: Leonce és Léna (Léna)
  • Brecht: Kurázsi mama (Kattrin)
  • Brecht: A szecsuáni jólélek (Sen Te / Sui Ta)
  • Kárpáti: Út végén a folyó (Rózsi)
  • Nádas: Temetés (Színésznő)
  • Almodóvar: Mindent anyámról (Manuela)
  • Fejes-Presser: Jó estét nyár, jó estét szerelem (Varga Veronika)
  • Tracy Letts: Augusztus Oklahomában (Barbara)
  • Almodovár: Mindent anyámról (Manuela)
  • Galron: Mikve (Esti, Sosana)

Filmjei

  • Melodráma (1991)
  • A három nővér (1992)
  • Zsötem (1992)
  • Édes Emma, drága Böbe (1992)
  • A turné (1993)
  • A magzat (1993)
  • Szeptember (1999)
  • Egyszer élünk (2000)
  • Werckmeister harmóniák (2000)
  • Paszport – Útlevél a semmibe (2000)
  • Életbevágó (2000)
  • Üvegtigris (2001)
  • Sobri – Betyárfilm (2002)
  • Magyar szépség (2002)
  • A temetetlen halott (2004)
  • Büfé két ablakkal (2004)
  • Ópium – Egy elmebeteg nő naplója (2007)
  • Príma Primavera (2009)
  • Ünnep (2009)
  • Az ajtó (2012)
  • Aglaja (2012)
  • A nagy füzet (2013)
  • Isteni műszak (2013)
  • Viharsarok (2014)
  • Szerdai gyerek (2014)
  • Gondolj rám! (2016)
  • A hentes, a kurva és a félszemű (2018) 
  • Hét kis véletlen (2020) 

Válogatott tévéfilmek

  • Édes Anna (1990)
  • Patika (1995)
  • Kisváros (1994-1998)
  • Családi kör (1999)
  • Állomás (2008-2011)
  • Ármány és szerelem anno 1951 (2011)
  • Válótársak (2015–2018)